Velük soha ne üzletelj!

Az üzleti életben eltöltött éveim alatt rengeteg emberrel tárgyaltam sok-sok iparágból. Hol született megállapodás, hol nem. És bizony a megkötött üzletekből nem mindig lett virágzó együttműködés: számtalan nemfizetés, behajtás vagy akár per is lett a vége egy-egy gyömölcsözően induló üzleti kapcsolatnak.

Pedig voltak jelek arra vonatkozóan, hogy azt az üzletet nem kellene megkötni. És bizony sokszor nem az elhangzottak alapján mondom ezt, hanem akár a tárgyaló partnerem megjelenése alapján. Összeszedtem nektek 3 olyan stíluselemet, amely láttán azt tanácsolom, azonnal meneküljetek a tárgyalóasztaltól.

 

1. Hatalmas pecsétgyűrű

Nem egyszer ült velem szemben olyan, jellemzően fiatal tárgyalófél, aki úgy gondolta, hogy stílusos az, ha kipakolja a családi örökséget. Vagy ami rosszabb, láthatóan nem antik családi ereklyét hord, hanem egy modern, pecsétgyűrű-jellegű borzalmat, amit megvásárolt, vagy még rosszabb - csináltatott magának.

A pecsétgyűrűt ugyanis régen ki kellett érdemelni: eredetileg a nemesi címmel rendelkezők kiváltsága volt, később pedig jeles esemény emlékére kapta meg az ember. Például ha eltöltött 20 vagy 30 évet a munkahelyén, mint az én nagyapám. Vagy ha Superbowlt nyert, esetleg egy bizonyos, nagy presztizsű egyetem hallgatója volt.

A pecsétgyűrűt tehát ki kell érdemelni!

Férfiak, értem én, hogy nagyapa pecsétgyűrűje nagyon kedves számotokra, de nagyapa régen volt már fiatal, ahogy a pecsétgyűrű is régen volt már elegáns viselet. Olyan hatást keltetek, mintha kiskamaszként szeretnétek megmutatni, hogy már férfiak vagytok. Kivéve ha 55 felett vagytok, ebben az esetben már illik hozzátok - kis dózisban, maximum egy darabos kiszerelésben.

 

2. Hangsúlyos ékszerek

Ó, azok a vastag láncok és karkötők! Esetleg kaucsukkal kombinált (annyira 2000-es évek!) nehéz ezüst és aranyékszerek. Halmozva. Nagy tételben.

Egy baj van: a nagy és feltűnő ékszerekkel nem azt üzenitek magatokról, hogy van pénzetek mindenre, hanem hogy kínkeservesen szeretnétek megmutatni, hogy vagytok valakik. Inkább a gesztusaitokban legyetek meggyőzőek, és figyeljetek oda a szerződésben foglaltakra!

Nem arról van szó, hogy ne hordhatnátok a keresztet, amit a nagyszülőktől örököltetek, és a vallási hovatartozásotok jelképeként abban érzitek jól magatokat. Hanem arról, hogyha tárgyaltok, ezeket illik az ing alá rejteni. Mert egy tárgyalás nem arról szól, ki tud több grammnyi nemesfémet magára aggatni. Hanem az együttműködésről és a megállapodásról. Bőven elég kiegészítő rajtatok egy szép óra és persze a jeggyűrűtök, ha van.

 

3. Kilógó partiprém

Ha nem ismernéd a partiprém kifejezést, akkor elmondom mi az: az ing alól kilátszó mellkasszőrzet.
Igen, volt olyan tárgyalásom, amelyből szinte csak a velem folyamatosan farkasszemet néző, pázsitszerű képződményre emlékszem.
Ehhez bizony nem csak megfelelő adottságok kellenek, hanem az is, hogy az inged felső néhány gombja kigombolva maradjon, és ne viselj az inged alatt aláöltöző pólót vagy trikót.

Kérlek, könyörgöm, esedezem, soha ne csinálj ilyet! Ha jelentős szőrzettel rendelkezel, annak a látványát tartsd meg otthonra vagy a nyári időszakra a vízpartra.

Tárgyalásra vagy megbeszélésre amúgy sem illő egy gombnál többet kigombolnod, ezzel megadod a tiszteltet a partnereknek és magadnak is.

Ha pedig eddig nem hordtál, ideje rendszeresítened az ing alá öltöző trikót vagy trikópólót a gardróbodba. Ez általában picit mélyebb nyakkivágású vagy V-nyakú, feszülős pamutpóló, amely egy plusz réteg az ing és közted. Segít abban, hogy ne izzadd át az inged olyan könnyen, és a légkondis irodában sem fogsz fázni egy szál ingben. A rövidujjú verzió használatával elkerülheted az idővel ingeden megjelenő és besárguló izzadtság foltokat is.

Ez a három dolog csak a jéghegy csúcsa volt. Kíváncsi vagyok arra, neked milyen emlékeid vannak a borzasztó üzleti találkozókról. Ne fogd vissza magad!


Ha úgy érzed, profi segítséggel akarsz felkészülni az előtted álló tárgyalásokra, engem megtalálsz! 
http://agihuszka.hu

Ha férfi vagy, kattints!
Ha nő vagy, kattints!
Kövess facebookon: Agi Huszka Style
Kövess instagrammon: agihuszka_style

 

Képek: comelookatmychesthair.com, magyarekszer.hu, aranyekszer-webaruhaz.hu, ekszernagyker.hu, global.rakuten.com, silverbene.com, spicyice.com, tezenis.com

A bejegyzés trackback címe:

https://agihuszka.blog.hu/api/trackback/id/tr2213657378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2018.02.12. 15:03:18

@bobijub: érdekelne a kommented magyar nyelven! :)))))))))))))))

bobijub 2018.02.12. 15:06:10

@funfun: tetszik-nemtetszik, a bokáig dekoltált ruhában tárgyalni küldött (vagy önkéntesen így megjelenő), úrihölgynek nem igazán nevezhető szereplők között bőségesen van olyan, ahol ez nem az etikettismeretek hiányából fakad, hanem kiszámított, megtervezett és (néha félresikerülten) adagolt kellék, és azért választják ezt a jelmezt, mert megvan rá a fizetőképes kereslet. ha ők vagy az őket küldő a saját pénzéért dolgozik, akkor egy-két alkalom után belövik, hogy melyik partnerrel hogyan öltözve kell bánni. akit nem érdekelnek az eléje pakolt kihangsúlyozott női nemi jellegek, az ne általánosságban bosszankodjon, hanem azon, csodálkozzon, hogy a tárgyalópartner vagy a tárgyalópartner főnöke rosszul lőtte be azt, hogy mennyire képesek a tárgyalás fő céljára való odafigyeléstől eltéríteni őt az eléjepakolt kihangsúlyozott női nemi jellegek.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.02.12. 15:06:15

De ugye ha női munkaerőt keresek, akkor két kilométerről érezhető illatfelhőt és a csilingelő fülbevalókat is kötelező eltűrni? Tipikus beszűkült irodista baromság, az ékszeres részt betartva pl. az indiai cégek már mind bedőltek volna, és akkor a ne is beszéljünk az olyan vallásokról, amik halállal büntetik azt a férfit, aki leborotválja a szőrt a mellkasáról.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.02.12. 15:07:02

mi köze ahhoz, hogy vkivel jó üzletet kötök ahhoz, hogy nem tud felöltözni?

bobijub 2018.02.12. 15:09:31

@commentes nikk: jó, majd elmegyek, körülnézek a nyelvtannáci fórumokon, hogy mi a szép magyar megfelelője a nyomtatónak, a festéknek, a pornak, a hollónak. mert gondolom, hogy nem a protokollal és a sztájliszttal van a problémád :D

Pic 2018.02.12. 15:10:25

@bobijub:

Padlizsánlila, neonzöld és egyéb trendek jönnek mennek. A fekete meg fekete és marad is. VANNAK ESETEK, mikor nincs más választásod.

Jaaaaa hogy lehet más színt is? Persze! Nem azt mondtam, hogy nem lehet. A Multiknál nem olyan durva ahogy gondolod. standard hollónak csak a tanácsadók öltöznek, de ők 7/24-ben. Tudnék mesélni.... Normál menetben ÖLTÖNY, a többit a helyzet határozza meg. Sötétkék, sötétszürke, fekete az bizonyos alkalmakkor kötelező, máskor simán lehetsz lazább, sportosabb. Én például nagyon szeretem nyáron a lenvászon zakókat. Egy sima hétköznap az irodában teljesen elmegy. Jól néz ki, igaz kényes, vigyázni kell rá.

bobijub 2018.02.12. 15:16:50

@doggfather: tiéd a tízből tizenegy pont. ez a cikk azoknak szól, akik nem képesek a valódi tartalmi dolgokban elég királyok lenni. aki nem képes a szakmai részletek között szakmai dolgokra vonatkozó megérzésekkel és szakmai dolgokban szerzett tapasztalatokkal alaposan eligazodni, azoknak van szükségük a külsőségekre vonatkozó pipalistára. tehát: nem értek a joghoz, nem értek a műszaki tartalomhoz, nem értek a pénzhez, nem értek a projektmenedzsmenthez, de indulás előtt négy és fél perccel át tudom nézni azt a listát, hogyaszongya: feketeöltöny oké, pecsétgyűrű nem oké, ilyenszínűnyakkendő oké, olyanmintásnyakkendő nem oké. vastagékszer nemoké. EZ KELL A GONDOLKODÁSKERÜLŐKNEK.

Void Bunkoid 2018.02.12. 15:20:21

Pic kolléga már leírta, és egyetértek, hogy igen, bizonyos körökben vagy szituációkban bizony elvárt/kötelező a hagyományos fazonú sötét (antracit/sötétszürke/fekete) háromrészes öltöny, és baromira nem illik deviálni. Kész, punktum.

Ez pont ugyanolyan szertartásos/kötelező jelmez, mint ahogyan szintén elvárt dolog egy magasabb rangú katolikus paptól (legalább püspök, ilyesmi) egy komolyabb jelentőségű misén a szertartásos palást, vagy egy jogásztól a tárgyalóteremben a talár, illetve egy orvostól a fehér köpeny.

Lehet eltérni tőle, csak k*rvára nem fogsz komolyan venni egy szörnyetegespólós-piercinges-bakancsos ügyvédet, egy hawaii inges tangapapucsos orvost, vagy egy BDSM bőrtangás püspököt :)

Pic 2018.02.12. 15:20:56

@bobijub: "van aki a nincsisnekimire magabiztosságát hangsúlyozza az öltönytagadással,"

Nana. Itt meg kell húzni a vonalat. Van még egy szempont. A ruhakódex iparágonként is eltérő.

A durva öltönyös helyeken is van casual day vagy jeans day, általában pénteki nap.

IT iparágban pl a farmer+ing, farmer+póló teljesen oké, de programozóknál a strandpapucs, rövidgatya szinte elvárás jobb körökben.

Ha ennyire nem is, de reklámszakmában is nagyon lazák a srácok ott is lazán farmer+póló kombóban nyomják, igaz a szekrényben mindenkinek ott figyel az öltöny és egy tiszta ing és ha menni kell akkor gyors öltözés és Taraaam!

Jártam úgy, hogy egy hivatalos megbeszélés után egy órával ahol a reklámügynökségiek volt a legelegánsabbak, át kellett ugranom az ügynökségre hozzájuk és nagyon kilógtam a farmerok közül az öltönykémmel.

commentes nikk 2018.02.12. 15:22:39

@bobijub: meg a központozás, egyeztetés, létező szavak használata, de hagyjuk :)))))

Pic 2018.02.12. 15:24:58

@Void Bunkoid: jár a pont.

Egyébként külön dicséret a plasztikus képekért... megkapó volt. A BDSM mise különösen megrázott. :)))

bobijub 2018.02.12. 15:25:01

@Pic: hááát pont ez volt a lényeg. persze ha túllépünk azon, hogy a cikk arról szól, hogy ha nincs rajta rusnya ékszer, akkor már nem is kell szakmailag körültekintőnek lenni vele. az persze senkit ne zavarjon, hogy a pojácaság és a megbízhatóság között teljesen egyértelmű kapcsolatot felállítani nem egészen megalapozott.

IrishOak 2018.02.12. 15:37:53

@Szarazinda: Olvasni kéne a blogger bemutatkozó szövegét... amiről teljesen tévesek a nemlétező infóink az azt jelenti hogy: beszélünk hogy hűljön a fejünk, klampírozunk a billentyűzeten hogy zsibbadjon az ujjpercünk... de értelme semmi.(csak súgok: sok év meredek HR-év van a csaj mögött)

Pic 2018.02.12. 15:44:30

"Imádom őket" én is

Amikor egyszer állásinterjún beszólt egy ilyen nagyonokos HR-es, kiküldtem az interjúról, mondván ne pofázzon már bele szakmai kérdésekbe.
Rossz néven vették, nem kaptam meg az állást.
Nem bántam meg.

orient 2018.02.12. 15:49:27

Tokre igaz mind. Enyhen kiegeszitve egy bolcs mondassal amit mindig megfogadok. Sose bizz uzletelj olyan ferfivel aki tele van ekszerekkel. Ez eddig bejott nekem, messze elkerulom. Jegy gyuru mas kategoria, de meg vekony lanc esetleg, de az sem kirakva mint valami strigonak...

2018.02.12. 15:50:32

@AgiHuszka: A felsorolt dolgok furák, nem megfelelő szocializációra utalnak, de nem annyira súlyos jellemvonásokra, mint amit az írás sugall.

Pl. Ismertem olyat, aki huszonévesen pecsétgyűrűt hordott, elég gagyinak tartottam. Az az illető megbízható alak, bármikor üzletelnék vele, de attól még pöcs. :-D

funfun 2018.02.12. 15:53:57

@Szelid sunmalac:
"Latom par embernek azert betalalt ha valaki a kpeukje mondja, hogy igenytelenek... "

Cicabogár, itt arról van szó, hogy egy blogger okosakat akart mondani, csak nem jött be neki. A külső alapján történő megítélés nem biztos, hogy bejön.

Viszont az olyan okoskodó, aki nem tudja, mikor és hol kell egy mondatban vesszőket kitenni, eléggé nevetségessé teszi saját magát. Pont azzal, hogy okoskodni akar, közben meg még helyesen írni sem tud.

alalala 2018.02.12. 16:08:24

@Pic: "Amikor egyszer állásinterjún beszólt egy ilyen nagyonokos HR-es, kiküldtem az interjúról, mondván ne pofázzon már bele szakmai kérdésekbe.
Rossz néven vették, nem kaptam meg az állást.
Nem bántam meg."

Legalább akkora hiba lett volna, ha ezek után mégis felvesznek, mint amekkora hiba az volt, hogy a hr-es szakmai kérdéseket tett fel neked. Tulajdonképp még javított is a cég azzal, hogy nem akarnak összeférhetetlen embereket alkalmazni, sajnálhatod, hogy nem vettek fel :D

pendinguser 2018.02.12. 16:14:32

Tárgyaláson automatikus alapár+ 20% tartalékkeret ha a másik fél legutolsó divattal öltözik. Akinek megér napi 1-2 órát és 5-10000 Ft-ot csak az, hogy "jól nézzen ki"mindezt anélkül hogy saját visszafogott stílust alakítana ki, az tutira nem egy alapos ember, és számítani kell arra hogy elcsúszik a pénzzel és a határidőkkel. (nevezzük művészléleknek) Illetve valószínűleg nem nekem öltözik ki elsősorban, tehát a partnerei és a "hobbijai" sok időt vesznek el tőle. Persze lehetnek olyan szakmák ahol ez a minden reggel 1-2 óra kiesés mellett is lehet elégséges munkateljesíményt produkálni, de általában azok az apuci kapcsolataiból élnek, akikkel alapból nem kötünk szerződést. Ez mindkét nemre igaz.

pendinguser 2018.02.12. 16:17:13

@Pic: Valószínüleg díjazták a diplomatikusságodat, problémakezelésedet és szociális érzékedet, de a szakmailag nem voltál eléggé felkészült és ezért nem vettek fel. Csak 50% a szakmai háttér, a többi szociális skill, ezért írta a blogger hogy aki igénytelen azzal nem érdemes szerződni.

Szelid sunmalac 2018.02.12. 16:21:58

Nezse bazmeg...mindenki itt rikacsol, hogy o aztan kurva isten nem lesz oltonyos majom, de vegyek komolyan, mert ez hozza tatozik a stilusahoz! Aztan a kovetkezo mondatabn meg szidja azokat a kurva nemeteket, amiert nem veszik komolyan a kelet-europaiakat, meg "kizsakmanyoljak" oket.

pendinguser 2018.02.12. 16:22:16

@doggfather: Az, hogy mennyire igényes (magára és a munkájára), milyenek a szociális képességei (problémák kommunikálása, közös megoldás), milyen az entellektüelje (megtartja-e a tartását nyomás alatt). Az üzlet lényege hogy a másik fél tartani tudja-e amit vállalt, és ezt neked ki kell szagolnod előre.

Szarazinda 2018.02.12. 16:57:02

@IrishOak: "csak súgok: sok év meredek HR-év van a csaj mögött"

Hú bammeg, az még rosszabb

Pic 2018.02.12. 16:59:44

@pendinguser: "Az üzlet lényege hogy a másik fél tartani tudja-e amit vállalt, és ezt neked ki kell szagolnod előre."

Hát elég leegyszerűsíted a dolgot, meg ez csak új partnernél húzós kérdés, több éves kapcsolatban elméletileg nem kérdés, de de azért van benne valami.

Megbízhatatlan partnerrel is lehet bizniszelni, csak lényeg, hogy te tisztában legyél a gyengeségeivel és azt tudd kompenzálni, a saját javadra fordítani. Van sajnos ilyenem is. Muszáj velük dolgozni, szakmailag toppon vannak és nem drágák, de duplán kell ellenőrizni utánuk, mert hajlamosak összecsapni a melót. Voltak már beégések miattuk a 80%-nál készre jelentett munkák miatt.

Aztán ott az időfaktor is.
Én pl most külkereskedelemben vagyok. A kínai beszállítóink elég korrektek. 10+ év együttműködés EGY döccenővel, azt is kezelték. jó minőség, korrekt elszámolás, nagyjából okés határidőtartás. Ennek ellenére időbe került míg megtanultam, hogy nem mondanak nemet semmilyen kérésre, még arra sem amit lehetetlen teljesíteni.

Ehhez kapcsolódik tapasztalatként néhány karácsonyi szezon alatt elszenvedett tömény szívás s szituáció is, ahol megtanultam azt is, hogy még tuti dolgot sem szabad karácsonykor tőlük rendelni, mert bármit is mond a kiskínai, akkor sem csinálják meg a szokásos minőségben. Szoktak rám furcsán nézni, mikor mondom, hogy a karácsonyi bevásárlást Júliusban kezdjük....

Irbisz 2018.02.12. 17:00:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ráadásul ez csak valamiféle múltból ittmaradt illemszabály, ma már abszolút nincs igy normál üzleti környezetben. Persze ultrakonzervatív, esetleg kifejezetten etikettorinetált környezetben ma is igy van, de ha csak nem a bank of england vagy hasonló cég képviseletében mész partnerhez tárgyalni, üzletet kötni, akkor nyugodtan lehet pólót viselni ing alatt, a kutya sem fog ezért rád (legalábbis Nyugaton) ferde szemmel nézni, vagy mucsainak tartani.

antisocialnetwork 2018.02.12. 17:06:43

Egy ilyen semmilyen cikkre ennyi komment..

5perc 2018.02.12. 17:18:34

"esetleg egy bizonyos, nagy presztizsű egyetem hallgatója volt"
Melyik az az egy bizonyos egyetem?
Csak tudjam már, hogy ha holnap több egyetemről jönnek hozzám tárgyalni, melyikeket vágjam ki az ajtón pecsétgyűrű alapján.

AgiHuszka 2018.02.12. 17:52:30

@dr. mesterséges színezék: köszi, hogy felhívod a figyelmem a hibáimra, így lehet idővel jobbnak lenni. Legközelebb figyelek majd, hogy minden egyes leírt karakterem tökéletes legyen.
Megadnánd a helyesírással foglalkozó blogod címét? Köszi! :D
Viccet félretéve: tudod, amikor a nyelvtanról beszélünk az az a pont, ahol a tartalom helyett a küllem a döntő, és ez régen rossz. Erről szól a cikk is, amikor a tartalom (komoly üzleti tárgyalás) és a küllem (komolytalan feltűnősködés) nincs pariban.

Mark Bolt 2018.02.12. 17:53:16

Attól hogy ízléstelen valaki, még lehet vele üzletelni, nemde?

alalala 2018.02.12. 17:57:40

@5perc: "Melyik az az egy bizonyos egyetem?"

Gondolom több egyetemen is adnak, de az talán nem is akkora (eszmei) érték, mint amit az elitebb diákszövetségeken (vagy hogy hívják ezeket magyarul) lehet begyűjteni.
Lehet ezeket hülyeségnek tartani, de azért egy elég jó (könnyű) indulási alapot ad az egyetem utáni élethez. Ez ugyan csak amerikáról szól, de attól még érdemes elolvasni, ha nem hallottál még róla (filmekből mondjuk már biztosan): www.forbes.com/2003/01/31/cx_dd_0131frat.html

"Csak tudjam már, hogy ha holnap több egyetemről jönnek hozzám tárgyalni, melyikeket vágjam ki az ajtón pecsétgyűrű alapján."

Ne aggódj, nem fognak hozzád tárgyalni menni. Nyugodtan vágd ki, akinek pecsétgyűrűt látsz az ujján :D

AgiHuszka 2018.02.12. 17:58:22

@úgymond: olyan kifejezések, amire a magyar nyelvben eddig nem nagyon volt normális meghatározás, mert a magyar pasik imádják a szőrös testükre felhúzni a (neadjisten átlátszó! ) inget. Úgyhogy valahogy meg kellett kreálni ezt a fogalmat :)

5perc 2018.02.12. 18:04:31

@alalala:
Már miért tartanám hülyeségnek? De arra biztosan nem számítok, hogy te toppansz be hozzám ilyen gyűrűvel.

AgiHuszka 2018.02.12. 18:06:11

@Szarazinda: @Szarazinda: Drága Szarazinda, a HR-szolgáltató iparból jövök, első sorban toborzás-kiválasztással foglalkoztam. Vettem részt vezető-kiválasztásban, fejvadászatban. Vezettem csapatot, a legnagyobb csapatom 8 emberből állt. Tárgyaltam Magyrország lagnagyobb autóipari, mezőgazdasági, ssc-azaz üzleti szolgáltató központ, pénzügyi, big4 cégei közül nagyon sokkal. Megjártam Magyaroszág több gépipari, élelmiszeripari vagy szórakoztató termékek gyártócégének üzemét. Vettem részt külföldi befektetők számára tartott piackutatásban és prezentációkban. A linkedinen megtalálsz, szakmai pályutamat végigolvashatod ott. 8 év után hagytam ott a HR-t, hogy ruhákkal foglalkozzak. De így legalább van némi fogalmam arról, milyen egy üzleti tárgyalás. :)

AgiHuszka 2018.02.12. 18:10:41

@5perc: @alalala: nagyon jó cikket raktál oda. Amerikában tényleg lehet ennek jelentősége, de azért alapvetően nem az állásinterjúra viselik a srácok a fraternity-gyűrűket (mert oda eleve beajánlásokkal jutnaksokszor) hanem alkalmakon.
Itthon orvosin vagy bizonyos mérnöki karokról hallottam, hogy adtak. Rérgen úgy tudom, a mai Corvinus is egy darabog űzte ezt a dolgot. De ez ma már a kar döntése. Az biztos, hogy én már nem kaptam ilyet anno a Corvinuson! :)

AgiHuszka 2018.02.12. 18:11:43

@pendinguser: ezt gyönyörűen megfogalmaztad. Pontosan!

MPL firstlady 2018.02.12. 18:22:49

nos...megtaláltam, elolvastam, és meg kell kérdezzem: Lacfi Ági koppintása lenne a cél? de ez csak mellékes.

ezek itt a bloggerina által felsorolva a HR-es szemüvegen át tapasztaltak alapján lenne az irányadó? mosolygok...

az általánosítás remek példái, mint a köcsög béemvés, meg a tahó terepjárós.

nagyon érdekes, hogy az öltözékhez társítja az üzleti bizalmat, mi köze a kettőnek egymáshoz?

az öltözet ízlés dolga, ami szubjektív, tök felesleges ilyen tanácsokat adni, főleg ilyen felütéssel. az illik-nem illikkel mindenki annyira van tisztában, amennyire szüksége van rá.

ezúton kérem a bloggerinát, legyen kedves az összefüggésre rávilágítani, tényekkel alátámasztani ezt a tapasztalatát, hogy nekem, mint sikeres vezetőnek miért kéne óvakodnom az ily módon felöltözött emberektől?

én elhiszem, hogy ahol dolgozott, ilyen volt a tapasztalata. ezért sajnálom egyrészt, másrészt a saját szubjektumát ne vigye már bele a tanácsadásba, ha sikeres stylist vagy mittomén mi szeretne lenni...főleg ahogy ha a tapasztalatai alapján szeretné ezt tenni (2 év stradivarius?), ezt írja itt....

nagyon érdekel, miért kéne "azonnal menekülnöm" a tárgyalóasztaltól - ami megjegyzem nettó tahóság, ha szó szerint veszem amit ír - ha meglátom a tárgyalópartnerem szőrös mellkasát?

ursus artos 2018.02.12. 19:10:38

"Ha pedig eddig nem hordtál, ideje rendszeresítened az ing alá öltöző trikót vagy trikópólót a gardróbodba. "
aha, és akkor a szandál-zokni miért is "ciki"????

Jossarian 2018.02.12. 19:28:04

1. cigany
2. cigany
3. cigany
Ilyen roviden is le lehetett volna irni. Ne uzletelj cigannyal.

AgiHuszka 2018.02.12. 19:34:39

@ursus artos: mert az látszik. A póló pedig ha jól választasz, nem látszik. Ha látszik, nem jót választottál. Értem? :)

Szarazinda 2018.02.12. 19:41:55

@AgiHuszka: de hát éppen ez az. Bár fel sem érhetek elképesztő akadémiai tudásodhoz, big 4-nál és egyéb multinál szerzett tapasztalataidhoz, de azérthadd tegyek hozzá néhány további példát:

Ne üzletelj olyannal, aki:

- szandálban jön interjúra
- sőt, zoknit is vesz hozzá
- aki rövid ujjú inghez köt nyakkendőt, sőt súlyosbítja zakóval/komplett öltönnyel
- fekete színű cipőhöz barna övet vesz fel, vagy fordítva

Szóval érted.

Visceroid 2018.02.12. 19:57:07

Magyarul ne üzletelj cigányokkal. Ezt eddig is tudtuk. Ugorjunk.

Elnök Úr 2018.02.12. 20:39:13

"8 év után hagytam ott a HR-t, hogy ruhákkal foglalkozzak. De így legalább van némi fogalmam arról, milyen egy üzleti tárgyalás"
Amennyiben meséltek róla neked azok az emberek, akikkel azt hiszed, hogy tárgyaltál, akkor valóban.:) Hr outsourcing nagyon messze van bármiféle tárgyalástól vagy ha ezt tárgyalásnak tekintjük, akkor az anno hozzátok beérkező írni-olvasni alig tudó szalagmunkás "jelöltek" is több ezer tárgyaláson vannak túl. Ezen logika mentén egyébként a te érvelésedet használva, akár ők is írhatnának hasonló aranyszabályokat, hisz láttak már ilyet :D
Hogy hasznosat is írjak: egyetlen egy jellemző esetén nem tárgyalunk, ha az illető láthatóan s*gghülye ahhoz a szegmenshez, amiről beszél.

BiG74 Bodri 2018.02.12. 20:48:06

@MPL firstlady:
"nagyon érdekel, miért kéne "azonnal menekülnöm" a tárgyalóasztaltól - ami megjegyzem nettó tahóság, ha szó szerint veszem amit ír - ha meglátom a tárgyalópartnerem szőrös mellkasát? "
Hát ha a melltartója között látod meg, akkor lehet kellene.

A szőrös mellkasvillantást eddig csak ukránoktól láttam, bár róluk kiderült inkább maffiózók, mint normál üzletemberek.
Cigányok esetében soha nem láttam súlyos aranyékszereket és egyebeket, pedig kőgazdag, youtubon is látható "szakemberekhez" is volt szerencsém. Ennek ellenére próbáltam kerülni őket, pedig nem vagyok rasszista.
Rohadt melegben pedig légkondicionált helyiségben tárgyalgatunk, nem a sztyeppén.

Void Bunkoid 2018.02.12. 20:57:32

@Pic: "de programozóknál a strandpapucs, rövidgatya szinte elvárás jobb körökben."

Mondjuk ezek általában azok a fejlesztők, akik még csak monitoron láttak meztelen nőt, és szegények jól is tudják, hogy esélyük sincs, így már meg sem próbálnak piperkőcnek vagy szexinek látszani.

Illetve egyetlen darab fejlesztőt ismerek, akinek van csaja, az viszont akkora tankaranka (ilyen tipikus jóóó nagy darab rokker), hogy az acélbetétes bakancsában kocsival ipszilontolatás nélkül meg tudok fordulni :)

AgiHuszka 2018.02.12. 21:07:55

@MPL firstlady: Kedves firstlady, először is nagyon köszönöm a kommented! Minden interakció, ami egy blogposztra jön, csak erősíti a blogom értékét, és méginkább hozzájárul ahhoz, hogy az index a címlapra rakjon a jövőben is.



Lacfi Ági valóban hasonló profilú szolgáltatást nyújt mint én, de gondolom a saját szakmádban sem te vagy az egyetlen, aki adott munkakörben dolgozik. Biztosíthatlak arról, hogy találkoztam Lacfi Ági nevével amikor versenytárs-elemzést csináltam (merthogy közgazdász vagyok, és a vállalkozásom megalapítása előtt ezzel sok időt töltöttem) és határozottan nem ő az egyik példaképem ebben a szakmában.
Kezdjük ott, hogy én egy (két) generációval fiatalabb vagyok.

Az én elsődleges célcsoportom azok a késő-X, Y generációs fiatalok, akik már sokan vannak vezető pozícióban multiknál és nagy cégeknél, de még akarnak alakítaniuk a saját stílusukon. Sőt, folyékony angoltudásommal lefedem a multiknál dolgozó rengeteg expat dolgozót is. 

Én azt gondolom, vannak pár tíz-vagy akár százezren is azok az emberek Magyarországon, akik hasznát vehetik egy stílustanácsadónak.

Merthogy a stílus az ember. 
És erről szól a cikk. A stílusoddal közölsz valamit magadról, ha akarod, ha nem. 
Ezek az emberek, akik a cikket ihlették, egytől egyig mondtak valamit a stílusukkal. Amire néha nem hallgattam, hallgattunk, és mégis leszerződtünk velük. 

Hosszú távon egyébként az általam felsorolt stíluselemeket hordó emberek hozzájárultak ahhoz, hogy a cég pénzügye sokkal komolyabb credit checket és háttérkutatást csináljon minden egyes szerződés előtt. De oda el kellett jutni valahogy! :)


És egyébként nem, az öltözködés nem teljesen szubjektív. Vannak olyan dolgok, amelyek egyezményesen jelentik a tisztelet megadását az öltözködéssel. Persze lehetnek eltérések kultúrák között, de alapvetően én az angolszász, amerikai és nyugat-európai cégekhez vagyok leginkább szokva, némi kelet-európai felütéssel, merthát Magyarországon vagyunk.

Az üzleti prokollban igenis kell általánosítanunk.
Akinek a szőrös mellkasa kikandikál az inge alól, az annyira leszarja az üzleti kereteket, hogy még gombolkozni is derogál neki. És az én tapasztalatom az, hogy pontosan így fog szarni a megegyezésetekre és a fizetési határidőre is. 
Nem írhatom le, pontosan kik és mely cégeknél történtek ezek, mert köt az üzleti titoktartás, és azért sok pénzt kérhetne tőlem a volt cégem. Nem akarnám elrontani a velük ápolt jó kapcsolatot! :)



Egy tanácsadó mindig szubjektív. Sőt, továbbmegyek, az emberek által végzett munkába nem lehet nem belevinni a szubjektumot, mert emberek vagyunk. Ha gépek lennénk, nem így lenne.
Az én szubjektumom abból a többévnyi tapasztalatból jön, amit a karrierem során éltem meg, és ami az előrehaladásommal formált.


És még egy kicsit a karrierutamról:
A Stradivariusban egyetem alatt dolgoztam, amikor a második, közgazdászi diplomámat csináltam, lassan 10 éve, és büszke is vagyok ezekre az évekre. Szerintem tisztelendő dolog az, amikor az ember egyetemista korában nem csak a szüleire támaszkodik, hanem saját pénzt is keres. Én a mai napig erre bíztatok minden fiatalt, aki bármilyen körülmények közt is hozzám fordul karriertanácsért.



ui: a linkedin mutatja, ki nézi meg a profilom. Nem fogok itélkezni feletted, de akkor te se tedd. 
És gyere, kommentelj máskor is! :)

AgiHuszka 2018.02.12. 21:16:17

@Szarazinda: bár nem érhetek fel a szarkazmusoddal, de egy kicsit pontosítanom kell. Alapvetően jó irányt írtál le, de ezek pont erősen szituációfüggők. Bizony egy szuper koponya mérnökember felveszi a rövidujjú (fizikatanár) inget, és az nem fog érdekelni, mert vérprofi és normális.
IT-soknál a szandálzokni is simán játszik. Egyszerűen több van az agyukban, mint ilyenekkel foglalkozzanak.

Interjúkon rengeteg furcsa dologgal találkoztam. De ha nagyon para volt a kinézet, és jó volt az ember, akkor amikor interjúra készítettem fel, beszéltünk a kinézetről is. Aztán vagy megfogadták, vagy nem. Én nem soha nem tartottam magam rugalmatlan HR-esnek, és az én célom is volt, hogy sikeresek legyenek az interjúalanyaim, mert az azt jelentette, hogy elégedett lesz az ügyfél, és boldogan fizet nekünk az új emberért.

Teljesen más ez, mint amikor valaki képtelen inget begombolni, úgy néz ki mint aki a mucsajpusztai diszkóba készül csajozni és még úgy is viselkedik, mint aki megtehet bármit. És ezek szinte mind tárgyalási szituációban történtek, nem az általam vezetett interjúkon! :)

AgiHuszka 2018.02.12. 21:21:09

@funfun: Óóóó, ne aggódj, majd a nők is meg fogják kapni a magukét! :)
Eljön annak is az ideje.
Hidd el, a karrierváltásomhoz nagyban hozzájárultak a (teljesen oda nem illő) picsaszoknyák viselői a munkahelyeken! :D
Elég durva outfteket láttam már nőktől munkahelyen. Eleve nagyobb bakikat tudnak lőni a nők, mert nem az van mint férfiaknál: hogy ha tárgyalás akkor öltöny és ing, és ezt viszonylag könnyű abszolválni.
Több a lehetőség és több a cifraság is...:)

AgiHuszka 2018.02.12. 21:23:55

@Elnök Úr: drága, Elnök úr, tisztában van a HR outsourcinggal? Amit valóban annak tekintünk a mai piacon? Na, ahhoz nem volt semmi közöm. Más szegmenshez és szolgáltatáshoz igen. Vállalati és ügynökségi oldalon is. Csókolom Elnök úr!:)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2018.02.12. 21:27:34

@MPL firstlady: "az általánosítás remek példái, mint a köcsög béemvés, meg a tahó terepjárós. "

Az átlag HR-es sosincs leszidva, ha NEM vesz fel valakit, tehát bármilyen random extra szűrő használata kialakulhat. Az általánosítások teljesen természetesek, és sehol sem jelenik meg hibaként az elszalasztott munkaerő, mivel senki sem szerezhet tudomást róluk.

Ugyanez igaz a tárgyalásokra is: a nem megkötött üzletről nem lesz tapasztalat, simán kialakulhatnak random szűrők itt is, megszokásokból és egykori első benyomásokból.

Lebarmozott vidéki 2018.02.12. 21:35:46

@AgiHuszka: "amikor a nyelvtanról beszélünk az az a pont, ahol a tartalom helyett a küllem a döntő, és ez régen rossz"
Lószart, mama.
Az a régen rossz, hogy fingod sincs, melyik része a küllem, és melyik a tartalom.

Bolshevik 2018.02.12. 21:37:56

HÁDE DIKKMÁ BASZOD HÁ EZ MIND ÉN VAGYOK! VELEM NE ÜZLETELNÉ TESÓ BASZOD?? MI VAGY TE VALAMI FASZOM RASSZISTA???

MPL firstlady 2018.02.12. 22:13:34

@AgiHuszka: teljesen privát a beállításom, de ítélkezz nyugodtan, ha látnok vagy, ha a szubjektív szűrőd szerint ezt kell tenned, engem nem zavar, ha nem stílusos a linkedin képem, és nem kellően üzleti. ettől én még lehetek sikeres :D

változatlanul egy konkrét esetet sem soroltál fel, amiből ezekre a következtetésre jutottál.
hidd el, ismerem az üzleti etika fogalmát, tehát nem névvel címmel, pedigrével vártam az esetleírást. és nem azt, hogy az ilyenekkel megszívtátok...

a protokollt, de még az öltözködést sem kell bemutatnod, volt kitől tanulnom.

ha kihallanád a halvány iróniát, tán nem vennéd magad ennyire komolyan, és nem szenteltél volna önnön méltatásodnak itt többsoros kommentet.
mert nem kell bizonygatnod a tapasztalatod, hogy hol mit csináltál, a széles látókör mindenkinek jár
magam is nagyra becsülöm a diákmunkát, de mivel nem láttam sem tanulmányt, sem hasonló tapasztalatot a profilodban, ami ezekre a kijelentésekre "stylist"-ként felkent volna, csak a stradivariust, ezért volt a kérdőjel...
én meg tanulnék tőled, de sajnos nincs mit....

változatlanul nem győztél meg arról, hogy ezek az általad felállított tézisek miért lennének igazak.
azon kívül persze, hogy vad szarozásba kezdtél, hogy a partner "leszar" mindent, mert szőrös, meg pecsétgyűrűben jön...ahha..

A stílus maga az ember: ezzel meg kitörölheted a feneked.
A stílus nem csak az öltözetet jelenti....
Buffon pedig nem a ficsúrokra gondolt, mikor a stílusról beszélt.

sok sikert a vállalkozásodhoz!
azért a kinyilatkoztatásokkal bánj csínján. ugye megengeded, hogy a tanácsadói szubjektumom ezt mondassa velem? :)

2018.02.12. 22:37:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Kivéve, ha éppen kemoterápián vagy.
Mert akkor mosakodhatsz 5 percenként, akkor is messziről bűzlesz.
Főleg a Folfox protokoll szerint adott 44 órás 5-FU miatt.

Egyébként a gyűrűvel és az ékszerrel nem értek egyet.
Nekem nagy, pecsétalakú ezüst gyűrűm van, és mivel egy emlékhez kötődik, senki kedvéért nem veszem le!

Arról már nem is beszélve, hogy ha valaki azok alapján ítél meg egy embert, hogy mit hord és mije van, na az nálam már eleve mehet a levesbe!

Szarazinda 2018.02.12. 22:46:48

@AgiHuszka: "de ezek pont erősen szituációfüggők. Bizony egy szuper koponya mérnökember felveszi a rövidujjú (fizikatanár) inget, és az nem fog érdekelni, mert vérprofi és normális.
IT-soknál a szandálzokni is simán játszik. Egyszerűen több van az agyukban, mint ilyenekkel foglalkozzanak."

Nalátod, szóval mégiscsak összetettebb dolgok ezek.

Bambano 2018.02.12. 22:55:09

válaszok ömlesztve:
- nem menő hercegnek lenni, a star wars filmből is kivágták őket
- fekete öltönyt egy helyre visel úriember, máshova nem: temetésre.
- lehet, hogy én ufó vagyok, de az én környezetemben a kockák nem antiszociálisak, és csomónak menő csaja van. a többségnek meg normális.
- igaz, hogyha pólót veszek, nem izzadom át az ingem. mert az a szekrényben marad.

frizbikígyó 2018.02.12. 22:56:23

A post komplett idopocsekolas!

Bambano 2018.02.12. 22:57:04

ja, ékszer lemaradt: szerintem pasin lehet jegygyűrű, mert ez egy súlyosan berögzült szokás, főleg a feleségénél, meg lehet egy normális, nem malomkerék méretű karóra a bal kezén.

a többi felesleges fux.

ezen kívül a hideg és a meleg színeket nem keverjük. ez szokott még gyakori hiba lenni.

2018.02.13. 00:15:47

@Szarazinda:

ágihuszka egy hr-es valami multinál..... ez gyorsan kideríthető róla

AgiHuszka 2018.02.13. 02:46:46

@frizbikígyó: és még a kommentelés mekkora időpocsékolás! :D de azért köszi az idődet! ;)

AgiHuszka 2018.02.13. 03:09:48

@MPL firstlady: kedves vagy, hogy még mindig próbálkozol. Törődsz velem, valahol jól esik! :) Reagáltam neked, mert te is hosszan írtál nekem, energiát tettel bele, ez így korrekt. Nem méltattam magam, hanem leírtam az eddigi pályám.
A stylistságra is régóta készültem munka mellett, még mielőtt félreértenéd. Elméleti képzésen, színtanácsadói képzésen és gyakorlati stylist képzésen is voltam, a mai hazai scéna legjobbjainál. Nagyon hálás is vagyok a tanáraimnak, mert rettentő jó és használható tudást adtak és emberileg is toppon voltak. Jól választottam. A linkedinre nem írtam ki az okleveleimet adó képzéseket, mivel nem egyetemi rendszerűek, nem tartottam fontosnak. Ügyfelet nem onnan szerzek, illetve nem kezdtem el a linkedin-kampányolást, így nem láttam értelmét.

És tisztázzunk valamit: ez egy blogposzt. Egy blogposztban azt ír az ember, amit akar, akár szubjektív hozzáállással, akár objektívvel. Nem kinyilatkoztatás, csak egy vélemény. Egy a sok közül. Nem akarlak én téged meggyőzni semmiről. Miért gondolod, hogy ez a célom?
Az én blogomon az én gondolataimat olvasod. Nem szögezem le az elején, hogy bárkit is meg akarok győzni - a blogposzt inkáb az élet által ihletett szituaciókból született meg a saját tapasztalataim alapján. Üzleti titkokat pedig tényleg nem adhatok ki. Biztosan tisztában vagy azzal, milyen jogi következményei lehetnek annak, ha igen.

A tanácsadói stílusomra vonatkozóan pedig kedves vagy, de nem érdekel egy idegen tanácsa. Sok évet töltöttem el ‘tanácsadó’ titulusban, sok mentorom volt akkor is, és a stylistképzés alatt is. De még ha nem is így lenne, hasonló a hasonlót vonz. Megtalál az, akinek meg kell.

Ugyanakkor ha továbbra is leírod, hogy “nem győztelek meg” és tovább folytatod a trollkodást, ki foglak moderálni. És egyszerűen azért, mert nem akarlak meggyőzni semmiről. És nem, nem irónia érződik az írásodból, hanem fennhéjazás. A kettő nem ugyanaz!

AgiHuszka 2018.02.13. 03:11:13

@tamarisk: igen, voltam. Multinál, ügynokségnél, ssc-nél...sok helyen :) linkeidnre felmész, és ta-da!

AgiHuszka 2018.02.13. 03:13:23

@Szarazinda: soha nem mondtam, hogy azok a dolgok, amikről te írsz, nem összetettek. Ebben igazad van.
Az a 3 dolog viszont, amiről én ebben a blogposztban írtam, azok pofonegyszerűek! ;)

AgiHuszka 2018.02.13. 03:25:29

@Dr. Trejo: hát ez tetszik! :D Egyébként nekem is van pecsétgyűrűs ismerősöm, ragaszkodik hozzá, családi dolog. De már kértem, hogyha komolyan akarja magát vetetni ismeretlenekkel, akkor csak egy picit vegye le. Csak rázós szitukban. Én már ismerem, de más csak a benyomás alapján eldönt róla egy csomó mindent, nem érdemes kockáztatni! :)
És igazad van, ezek tényleg csak ártalmatlan apróságok, viseletek, szokások. De ha a tárgyalópartneremen láttam, valahogy minden egyes alkalommal rosszul sültek el az olyan dealek amiket ilyen emberekkel kötöttünk. Tőlem függetlenül, tehát még az én előítéletem se jatszott közre, mert mondjuk a csapatom kivitelezte a projektet, nem én személyesen. Egy alkalmat nem tudnék mindani, hogy ne lett volna valami rossz vége. Pedig szuper emberekkel dolgoztam, mindent beleadtak, ebben biztos vagyok. Ez nem lehet véletlen! :D

Néha az élet írja a legjobb sztorikat! :)

Szelid sunmalac 2018.02.13. 08:54:26

@MPL firstlady: Ha valakinek magyarazni kell, miert oltozkodunk bizonyos alkalmakra kulonbozokepp, annak valojaban nincs mit magyarazni. A stilus maga az ember...

Szelid sunmalac 2018.02.13. 08:56:45

Ja, aki meg itt rinyal, hogy mert miert itelkeznek elso ranezesre, meg miert a kulso alapjan dontenek, az vagy nem teljesen normalis, vagy most jott ki az ovodabol. Mar leirtam egyszer. Lehet itt lazadozni meg punknak lenni ,de akkor nem kell csodalkozni, ha lebunkozzak az embert. A te dontesed hogy mellszoros pecsetgyurus paraszt vagy, mert te megteheted, de akkor fogadd el, hogy masok meg ugy dontenek, hogy barmennyire is megerdemled, ok akkor sem vesznek komolyan.

Egyszeruen nem hiszem el, hogy elvileg felnott emberek nem tudjak hogy mukodik a vilag.

CoolKoon 2018.02.13. 09:13:04

@dr. mesterséges színezék: Miért, azok hátba szokták döfni az üzleti partnereiket?

VáradiJános 2018.02.13. 09:13:15

@dr. mesterséges színezék: ja, a kis rasszista, levetetné rólunk a családi aranyat

VáradiJános 2018.02.13. 09:18:37

@Látens Inszinuáció: “Egyébként a gyűrűvel és az ékszerrel nem értek egyet.
Nekem nagy, pecsétalakú ezüst gyűrűm van, és mivel egy emlékhez kötődik, senki kedvéért nem veszem le!

Arról már nem is beszélve, hogy ha valaki azok alapján ítél meg egy embert, hogy mit hord és mije van, na az nálam már eleve mehet a levesbe!”

Teljesen igazad van, ne alkudj meg ilyesmiben! Te így is sikeres vagy, alig fér el a sok-sok barátod a 15 nm-es albérletedben.

Szelid sunmalac 2018.02.13. 09:28:53

@Látens Inszinuáció: Nekem meg nagyon szep emlekeim kotodnek nagyapamhoz, megsem hurcibalom az urnajat allasinterjura.

2018.02.13. 09:52:49

@VáradiJános:

Nos, ha a között kell választanom, hogy a magadfajta vagy senki, inkább a senkit választom. Ismered: Ha barátot akarsz magadnak, vegyél egy kutyát.

2018.02.13. 09:54:32

@Szelid sunmalac:

Hogy egy gyűrű és egy urna hogy viszonyul egymáshoz, ezt csak és kizárólag Te érted.

rnz 2018.02.13. 09:56:34

Komoly üzleti érzékre vall, ha a fenti marhaságok alapján dönti el valaki, hogy köt-e üzletet, vagy sem. Leginkább röhejes írás, sem mint hasznos.

Szelid sunmalac 2018.02.13. 09:59:51

@Látens Inszinuáció: Nem kizarolag en, de tartottam tole, hogy te nem fogod erteni, ezert itt a magyarazat: mindennek megvan a helye es ideje, es erdemes oket a megfelelo modon alkalmazni.

Neked meg egyszerubben: Ha fontos a gyurud, hordd akkor, amikor nem befolyasol semmit.

VáradiJános 2018.02.13. 10:08:24

@Látens Inszinuáció: “Nos, ha a között kell választanom, hogy a magadfajta vagy senki, inkább a senkit választom. Ismered: Ha barátot akarsz magadnak, vegyél egy kutyát.”

Esküszöm, hogy nem akartam kitúrni a népes társaságot

commentes nikk 2018.02.13. 10:19:03

Kevés olyan blogposzt van, ahol a poszter és a kommentelők is ilyen egyöntetűen ellenszenvesek :) Tudom, én is kommenteltem :) Mindenesetre én okádok ettől az egész vállalati/üzleti szférától, a képmutató, szar, jelmezes külsőségeitől és az átbaszós, kitúrós, sikert habzó szájjal hajszoló beltartalmától egyaránt. Szerencsére az én életem szinte semennyire nem érintkezik sem a közvetlen hatásaival, sem a benne lévő emberekkel, undorodom mindtől. Azért szórakoztató volt olvasni, rugdossátok még egymást üzletileg :)))

2018.02.13. 10:35:49

Érdekes ez egyébként. Sok ilyen irodista helyen megfordulok és alig a 5-10% néz ki valahogy. Jó, ok a lányokon kosztüm, a fiúkon öltöny, de viselni egyiksem tudja. A lányok kirakják a mellüket, kosztum felsőhöz miniszoknyát vesznek fel, ami a blézer alatt max 5 centire van, a fiúk kötnek valami csomót nyakkendő címen, a nadrághossz az esetek 80-90% túl hosszú, vagy rövid... és a cipő. A nők 90% azt hiszi ha felvesz valami kopogós magassarkút, az kibaszottul elég lesz, a srácok cipői agyonhasználtak,retkesek.

Miki Gottlieb 2018.02.13. 10:43:12

Ez egy igazi komment és klikkvadász cikk. A cikk írója egy fényképe alapján valószínűleg alig pár éves tapasztalattal rendelkező kislány, akinek fogalma sincs az üzletről, csak maximum tudja, hogy milyen zoknival milyen nyakkendőt illik hordani. Pecsétgyűrű? Kilógó szőr? Trikó? Nem ezek alapján tudod meg, hogy kivel üzletelj és kivel nem. Ez csak felesleges előítélkezés. Szomorú, ha van, aki egy ilyen hülye írásnak bedől.

alalala 2018.02.13. 10:47:05

@commentes nikk: "Szerencsére az én életem szinte semennyire nem érintkezik sem a közvetlen hatásaival, sem a benne lévő emberekkel"

Nem-e? Az araboknál élsz? Vagy merre, hogy a politikusok meg a bankárok meg a ... nálatok nem öltönyben járnak? :D
Én amúgy szeretek ingben lenni a munkahelyen. Legalább kicsit elkülönül a privát élettől meg valamivel elegánsabb is. De lassan kezdem magam képmutató, átbaszós szarnak érezni miatta, úgyhogy alighanem munkahelyet kell váltanom. :(

Toxic Waste 2018.02.13. 10:52:31

@Szelid sunmalac: lehet, hogy ezek az "elvileg felnőtt emberek" nem akarják, hogy így működjön a világ, de legalábbis nem tetszik nekik, és ennek hangot is adnak.

Tegnap is belefutottam egy addig ismeretlen blogon hasonló témájú posztba, és akkor úgy gondoltam, hogy nagyon szórakoztatóak ezek - bár utólag belegondolva (remélve), az inkább provokáció lehetett, talán ezért is működött. Ennél viszont a felütés (a poszt maga) elég gyenge, de a hozzászólásokban annyira túltolja a szerző, hogy az már inkább szánalmas.
Persze csak nekem az, annak nyilván nem, aki tud azonosulni az itt hirdetett nézettel, és szintén nagyon komolyan veszi magát, meg az öltönyös - tárgyalós - jobbvagyokmertjobbanöltözöm (na jó, ne legyek rossz fej: jobbvagyokéseztazöltözékemmelisjelzem) életét.

loading 2018.02.13. 10:53:45

Kattintásvadász téma, amely mintha növelte volna a blog látogatottságát. Gondolom ez volt a cél.
Pecsétgyűrű+aktatáska = jobb elkerülni az üzleti ügyeket, nekem ez a saját tapasztalatom.

CoolKoon 2018.02.13. 10:57:06

@Látens Inszinuáció: Nos, az illető politikai hovatartozásának ismerete ellenére (bár nem szívesen teszem, de) sajnos igazat kell adnom neki. Jó, ne vedd le a bicikliláncot, a nagyapád pecsétgyűrűjét, sőt, nyugodtan menjél rongyos ruhába állásinterjúra (lehetőleg büdösen). Senki nem állítja, hogy ne tedd. Csak aztán ne csodálkozz, és főleg ne panaszkodj, ha esetleg ennek meglesznek a következményei is...

CoolKoon 2018.02.13. 10:57:47

@loading: Na, akkor ezek szerint a kattintásvadász blog megállapításai mégse teljesen légből kapottak....

CoolKoon 2018.02.13. 10:59:06

@alalala: "Vagy merre, hogy a politikusok meg a bankárok meg a ... nálatok nem öltönyben járnak? :D" - Mondjuk Fekete Afrikában meg az indiai vidéki régiókban is kevés az öltönyös :D

CoolKoon 2018.02.13. 11:02:18

@Miki Gottlieb: "Pecsétgyűrű? Kilógó szőr? Trikó? Nem ezek alapján tudod meg, hogy kivel üzletelj és kivel nem. Ez csak felesleges előítélkezés." - Hát pedig a túlzottan kigombolt ingből kibuggyanó prém már önmagában bizony igencsak egy kétes hitelű seftes (vagy uzsorás, vagy középszinten lévő maffiózó) látszatát kelti, bármennyire is nem tetszik ez neked.

Szelid sunmalac 2018.02.13. 11:13:41

@Toxic Waste: "lehet, hogy ezek az "elvileg felnőtt emberek" nem akarják, hogy így működjön a világ, de legalábbis nem tetszik nekik, és ennek hangot is adnak" - pont errol beszelek. Lazadao kis tinedzser szinten vannak. Az elso latasra valo megiteles ugyanis evolucios termek, ami ellen lazadhatsz, csak epp hulyeseg. Vagy inkabb megtanulod kezelni.

Most adhatod nekem itt ahulyet, hogy de nem is, meg majd egy par magyar kemeny legeny megvaltoztatja es mindenki ugy ul be targyalni, mint a Zambo Jimmy a koncertjein, de ha oszinte vagy, akkor ez egy kurva nagy marhasag.

deckard_r 2018.02.13. 11:39:45

@AgiHuszka: A LinkedIn profilodból egyvalami derül ki, hogy alapvetően nem sok tapasztalatod lehet azzal, hogy komoly üzleteket kivel kötnek meg... egyszerűen azoknak a tárgyalásoknak a közelébe sem lehettél. Mert az üzlet - finoman - szólva - nem csak arról szól, hogy az egyik multikatona mit beszél meg másik multikatonával.
Az meg, hogy fel sem tudod mérni, hogy a világnak milyen kis részéről van csak fogalmad szépen erősíti a HR-es szakmával kapcsolatos sztereotípiákat...
Nagy kárt mondjuk nem csinálsz, mert aki abban a világban mozog, ahol az ilyen döntéseknek súlya van, annak vagy megvan, vagy meglesz hozzá a tapasztalata, a többinek nemigen érdekes, esetleg jót röhögnek rajtad:)

Miki Gottlieb 2018.02.13. 13:14:23

@CoolKoon: Drágám, ha látszat alapján tárgyalsz valakivel, akkor már rég rossz.

loading 2018.02.13. 13:18:05

@CoolKoon: Nem is mondtam, hogy nem. Csak azt, hogy kattintásvadász a témaválasztás.

alalala 2018.02.13. 13:25:28

@Miki Gottlieb: "ha látszat alapján tárgyalsz valakivel, akkor már rég rossz"

Pont fordítva. A látszat alapján nem tárgyal valakivel :P
Ami lássuk be tényleg rég rossz. A micsoda nőben is hogy hoppon maradtak a ruhaboltosok. :D

IV. (Parkoló) Béla · http://aparkolokiralyai.puruttya.hu 2018.02.13. 14:32:20

@AgiHuszka:
A Miskolci Egyetemen (regi neve NME, Nehezipari Muszaki Egyetem) szokas az emlekgyuru. Elvileg csak azok kaphatnak akik apoljak a diakhagyomanyokat, amik eleg regrol szarmaznak.
Az alapjai 1735-re nyulnak vissza Selmecbanyara.
Dunaujvaros, es Sopron koveti a selmeci hagyomanyokat.

CoolKoon 2018.02.13. 15:30:27

@Miki Gottlieb: Persze, biztos az a sok öltönyös a hülye, akik minden tárgyalásra abban járnak pl. a fontos első benyomás miatt. Gondolom, ezért sem hozzák az elvárt eladási számokat. Ja, vagy mégis....

CoolKoon 2018.02.13. 15:32:54

@alalala: "Pont fordítva. A látszat alapján nem tárgyal valakivel :P" - Igen. Szerintem is van a kettő között némi különbség.

@loading: Ach so...

CoolKoon 2018.02.13. 15:34:02

@IV. (Parkoló) Béla: "A Miskolci Egyetemen (regi neve NME, Nehezipari Muszaki Egyetem) szokas az emlekgyuru." - Van egy olyan érzésem, hogy a poszterina PONT nem erre gondolt....

Toxic Waste 2018.02.14. 09:04:36

@Szelid sunmalac: "evolúciós termék", és akkor? Van még pár ilyenünk, ami valaha nagyon hasznos volt, most meg már kevésbé, vagy egyáltalán nem. Tudatosság, némi gondolkodás segít ellenük - ez meg azért elvárható azoktól, akik üzleti tárgyalásokat folytatnak, meg akik már annyira komoly emberek, hogy ők döntik el, ki vehető komolyan.
Szóval emiatt soha meg nem változtatható törvénynek beállítani azt, hogy első látásra, az öltözéke alapján kell dönteni arról, hogy valaki tárgyalóképes-e ("komolyan vehető-e")? Nekem ez kevés. És nyilván minél több ember gondolja így (persze segít, ha egy részük a már "komolyak" közül kerül ki), hogy ez okafogyott, annál hamarabb változhat ez. Az IT-ban valamennyire már sikerült is.

pendinguser 2018.02.16. 10:06:05

@Pic:
nem akarok vitát nyitni, ezért csak annyit fűzök hozzá: a te esetedben pontosan megértem, hogy ki kell bekkelni az instabil ügyfelet, sok esetben nem lehet nemet mondani. Meg a kultúrális különbségeket is át kell hidalni.
Én építőiparban dolgozom, és egy megbízhatatlan láncszem extrém esetben munkahelyi halálesettel is végződhet. Általános esetben pedig határidő problémákat okoz (kötbér=veszteség). Bíróságra menni pedig tényleg felesleges, csak milliárdos kérdésekben érdemes a 10 éves folyamatot végigjátszani.
A magam részéről a saját hobbimat, a viselkedéspszichológiát használom fel arra, hogy 'kiszagoljam' az ügyfél elhalgatott információit, mert egy nálunk nincs olyan hogy valami simán megy, egy olyan fél aki nem is próbálja tartani amit mond évekig tartó, napi szinten jelentkező, haszon nélküli szívást eredményez.
Alapvetően ezért olvastam el a cikket és mint 'hobbiszakértő' fűztem hozzá a kommentjeimet

alalala 2018.02.16. 10:20:00

@pendinguser: "a viselkedéspszichológiát használom fel arra, hogy 'kiszagoljam'"

Ez mennyire szokott beválni?

pendinguser 2018.02.16. 10:27:45

@alalala: Minél jobban értesz hozzá annál több információt nyersz ki. Vannak alaptréningek amik a testbeszédre koncentrálnak és nem árt senkinek ha tanul ilyesmit, de el lehet vinni a dolgot tudományos szintig ahol (nyilvan bizonyos keretek között) a hazugságot-őszinteséget és elhalgatott információkat nagyon nagy valószínűséggel meglátod. Ez még csak kutatási szinten létezik.

alalala 2018.02.16. 12:39:54

@pendinguser: Tudod ezáltal valamennyire irányítani, vagy inkább a neked tetsző irányba vinni a megbeszélést vagy inkább csak egy piros lámpát villant fel, hogy vele aztán nem kéne üzletelni?
Ez persze attól is függ, hogy melyik oldalon ülsz, de gondolok itt olyanra, hogy pl. megbízóként látod rajta, hogy kamuzik a határidővel kapcsolatban és ahelyett, hogy egyből elhajtanád, megpróbálsz közös nevezőre jutni vele, ami végül jó döntésnek bizonyul?

Agi Huszka Style

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása