Divat és művészet kéz a kézben - Keith Haring hatása a popkultúrára

Ha nyitott szemmel jársz-kelsz a világban, akkor tuti, hogy szembejött már veled valahol Keith Haring valamelyik alkotása. Én először testközelből az Ikeában találkoztam vele, amikor egy párszár forintos, Ikea által kiadott képeslap csomagot vettem meg, főként dekorációs célból. 
Tetszett a figurák egyszerűsége, az erős körvonalak, az erős színek. Tetszett az, hogyan teremt a rajzoló harmónikus hatást pár kriszkrakszosnak tűnő vonalból. És milyen egyszerű, de kifejező módon tudja formálni a karaktereit. 

Az amerikai Keith Haring rövid, mindössze 32 év hosszú élete során sokat tett azért, hogy a művészeteket közelebb hozza az utca emberéhez. Művészeti iskolába járt, majd reklámillusztrátornak tanult, de hamar rájött, hogy nem akar ezzel foglalkozni. Inkább New Yorkba költözött és kezdett el tanulni. Itt rengeteg olyan emberrel ismerkedett meg, akik hatásal voltak a művészetére: zenészekkel, előadó- és grafiti művészekkel. Nagy hatással volt rá Andy Warhol munkássága, aki a hétköznapi életből merített inspirációt a műveihez, ezzel a mindennapi ember szintjére hozva a művészetét. Keith Haring itt alakította ki saját stílusát, amely ma is rengeteg dologról köszön vissza ránk.

Haring az 1980-as évek maghatározó művészévé vált. Először a New yorki metrók leragasztott, fekete hátterű, kihasználatlan hirdetőtábláit használta gyakorlásra. Rövid idő alatt híressé válltak képei. Első kiállítása 1981-ben volt, és egyre több felkérést kapott: dolgozott többek között a Swatch óragyártóval vagy az Absolut Vodkával is.

1986-ban megnyitotta saját üzletét, a Pop Shopot New Yorkban, ahol műveivel díszített tárgyakat lehetett venni. Sok kritika érte emiatt, a művészközösség szerint fillérekért bocsátotta áruba a művészetet. Haring rengeteg társadalmi problémát feszegető, szimbolikus alkotást csinált. Ez az empatikus hozzállása nem csak az alkotásban, hanem a terjesztés során is megjelent.
Haring számára a saját bolt jelentette a művészet széles körű terjesztését és azt, hogy az utca embere számára is elérhetővé válik a magasultúra. 

A mai, instagram- és facebookvilágban nehéz lehet elképzelni, ennek mekkora jelentősége volt. Régen nem lehetett egy kattintással virtuálisan végigjárni egy galériát. Nem volt Google Arts, ami még azt is megmutatja neked, melyik klasszikus művészeti alkotásra hasonlítasz. Nem láthattad a divatbemutatók on-line streamjét, egy divatmárka bemutatója csak az elit kiváltsága volt. Nem mehettél el a közeli nyomdába, hogy gigaméretű fotópapírra kinyomtasd magadnak valamelyik klasszikus festő képét. 

Számomra Keith Haring munkássága a mai napig szimbolizálja a 'művészet mindenkié' szellemiséget. Ezért is tetszenek annyira a munkái, és viselem őket szívesen! A Stradivarius márka 2018-as tavaszi-nyári szezonjára kijött egy mini kollekcióval, amn Haring munkái láthatóak. 

Unisex póló, fekete, 4995 Ft

Unixes póló, fehér, 4995 Ft
pénztárca, Coach outlet, NEM STRADIVARIUS!

Időröl-időre megjelennek a boltokban más együttműködések is. 2017-ben például a Coach táskamárka outletjében vettem Keith Haring darabokat, a fehér póló mellett a képen egy ilyen darabot láthatsz. 

A képeket Gergely Dóri készítette. Instagram: https://www.instagram.com/dorigergely/

agihuszka.hu

agihuszka_style instagram

agi huszka style facebook

Képek: Gergely Dóri, haring.com, stradivarius.com, new.artnet.com


A bejegyzés trackback címe:

https://agihuszka.blog.hu/api/trackback/id/tr8213881052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Agi Huszka Style

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása